A szuperszállásunkat elhagyni nem volt könnyű, ám ismét "csili-vili" buszunk (krém színű burkolat, kényelmes ülések, hőmérséklet, páratartalom kijelzős óra, stb... Zsolt, biztos tetszene neked!) kicsit kárpótolt.
Elsőként az Icahoz közeli Ballestas szigetekre hajóztunk. A mentőmellények felvétele után, mint 24 "Michelin baba" tapadtunk a székeinkhez a 60-nal száguldó motorcsónakban. A csodáknak még mindig nem volt vége, hisz itt a kikötő mögötti homokdomboldalba "rajzolt" gyertyatartó?-t fotózhattuk le. A kérdésekre, kik, miért, mikor, hogyan?, többféle válasz létezik, de egy kicsit már belefáradtam, majd inkább csatolom a képet :-)
A szigetek madarak, Humbold pingvinek, fókák, pelikánok, kormoránok, pihenő, költő, ürítő helye. A guanótól fehérlő szikláknak szaguk van és feketéllenek a rajtuk tanyázó több ezer madártól. A sziklák Jézus arcprofiljától az elefánton át a teknősig több mindent megformáznak. Érdekes, hangos, mégis nyugodt világ, csak a "családi horgászat" engedélyezett.
A természet alkotta csodák a paracasi Nemzeti Parkban vártak bennünket. A hatalmas sószállító dömperek kerékgumijától aszfaltossá vált természetes sóút; a földrengés következtében megsemmisült "katedrális" boltívének magadványa, az aranyló homok-lösz falak, s a falakban tátongó repedések; a fehér, tarajos hullámokkal morajló lápislazúr színű ócán; a "vörös" (védett) partszakasz; a megannyi kagyló, csiga, s tarisznyás rák mardványa a parti fövenyen. Megismertük Szarvas Peti perui "megbizottját", aki az elpusztult, s még élő állat és növényvilágban segített eligazodni nekünk.
A paracasi halászfalu egyik vendéglőjében, helyi tengeri specialitásokkal búcsúztunk a sivatagtól, s idndultunk a valamikori kiindulópontunk, Lima felé. Ica határában elköszöntünk Ronaldtól, aki a Tacnai blokád óta velünk tartott. Gyorsan, problémamentesen este 9-re a már ismert szállásunkra érkeztünk. Egy gyors bevásárlás a helyi szupermarketben, hogy másnap még jusson indőnk a János által felajánlott Miraflores új városrész gondtalan megtekintésére.