Az oázisban a szállásunk "paradicsomi"; papagályok, színes apró madarak, virágok, varangofák, homokdűnék köröskörül, medence, koktél bár... welcome drink. Bár ez utóbbit már csak a homokszörfözésről visszatérve kaptuk, ám a gesztus nagyon kedves!
Gyors öltözködést követően, hogy még a naplementét is lássuk a sivatagban, 3 homokfutó járgánnyal indultunk utnak. Mint egy rallys autó, fémcsővázas merevítések, plékaszni nélkül, 420 lóerős motorok, hatalmas kerekek, s a vidámparkból ismert négypontos feszítésű biztonsági övek! Szükség is volt rájuk, mert "pilótáink" eszeveszett sebességgel -valósággal- szántották a homokot. A homokcsúcshoz közelítve olyan érzésem volt, mintha a semmibe ugratnánk, rövid buckás részt ismét óriás hullámok követték. Egy meredek szirt tetején megálltunk, s következett a homokdeszkázás. A síelésből ismer snowboard alakú deszkákra tépőzáras fogodzók voltak szerelve, János vállalta, hogy elsőként csúszik. Utána a többiek, ki fog nyerni?, kinek a deszkája csúszik a legtávolabb?, hogy lehet gyorsabban siklani? számíte-e, hogy ki milyen magas, vagy súlyos? Örömteli kurjongatások-sikítások között értek célba a "versenyzők". Már nem emlékszem a helyezésekre, de az biztos, hogy a többi csúszás is hasonló izgalmak közepette zajlott, s csak az alkony sötétje vetett véget a szórakozásunknak. Hazafelé megálltunk az oázis esti fényeit is megörökíteni.
Rögtön jelentkeztünk a másnapi "buggy"zásra is. Vacsoránkhoz a medence melletti helyi éttermet választottuk. Hogy legyen némi pénzünk este még Jánosékkal bementem a városba pénztváltani, illetve megrendeltük a két tortát, meg a zenészeket a holnapi búcsú-szülinapi partihoz.
